Bootcampshape – Webapplikáció

Mockup kép a bootcampshape webappról

Aki ismeri már a cégünket, az tudhatja, hogy a KingIT Solutions szívügye a fitness, így a Bootcampshape tulajdonosának megkeresését is nagy örömmel fogadtuk.

Egy webapplikációt hoztunk létre, amin keresztül a Bootcampshape mobilapplikációját könnyedén lehet irányítani, és a rendelések és felhasználók számának alakulása is könnyedén nyomon követhető.

A fejlesztések során nagy hangsúlyt fektettünk egy vidám, élénk és figyelemfelkeltő design megalkotására, ami szinte sugározza felénk az életkedvet és energiát. Emellett kiemelt figyelmet kapott a könnyen kezelhetőség és az átlátható menüpontok, funkciók kivitelezése.

Az Admin felületen a következő menüpontok kaptak helyet:

Főoldal:

Elsőként egy összesítő kis táblázat fogad bennünket, a már említett egyedi színvilággal. Itt látható az összes megrendelés , a termékek és felhasználók száma, illetve az eddigi összesített bevétel.

Kissé lejjebb görgetve az eddigi rendelések láthatóak részletezve, továbbá egy személyre szabható, szerkeszthető naptár.

Felhasználók:

 Ebben a menüpontban listaszerűen megjelennek a felhasználók és az adataik. Lehetőség van felhasználót hozzáadni, törölni, és a listában a felhasználók között kulcsszavakkal keresni. Minden felhasználó rendelkezik egy személyes azonosítószámmal, ami megjelenik minden egyes vásárolt étrendcsomagnál vagy programcsomagnál, így visszakövethetők a felhasználók vásárlásai.

Termékek:

Itt a webáruházban található összes termék jelen van termékkóddal és adatokkal együtt. Ilyen adat például a termék ára, hogy éppen van-e raktáron, vagy csupán előrendelhető. Ezen kívül kategorizálva van a termék (melyik programhoz, milyen étrendhez ajánlott) és látható a feltöltés/forgalomba helyezés dátuma is. Ebbe a menüpontba is beépítettünk egy kereső motort, hogy felhasználóbarátabbá tegyük a funkciót.

Étrendek:

Ebben a menüpontban lehetőség adódik új étrendet összeállítani, ezt hozzáadni egy, vagy akár több felhasználóhoz is. Mindegyikhez tartozik egy azonosító (ID), ami alapján az összes étrend megkülönböztethető és kereshető. A hozzáadott funkciókkal az admin bármikor tudja szerkeszteni, vagy akár törölni is a már létrehozott és elmentett étrendeket.

Naptár:

Ehhez az esemény létrehozása, annak szerkesztése, illetve az esemény törlése funkciót rendeltünk hozzá. A keresőmotor beépítése pedig lehetővé teszi az eseményekben való kulcsszavas keresést is.

Programok:

Ebben a menüpontban láthatóak a különböző, megvásárolható programok, egyedi azonosítókkal, dátummal és árakkal. Alapvetően két plusz funkciót építettünk be az admin részére. Először is, meg tudja nézni minden csomagnál, melyik felhasználók vásárolták meg az adott szolgáltatást, és mikor. A másik funkció pedig nem más, mint a programok, edzések és konzultációk dátumai, amik szerkeszthetőek, illetve törölhetőek is. A vírushelyzet miatt elengedhetetlenné vált az online kapcsolattartás, ezt figyelembe vettük a konzultációk, online események rendezésénél is. Az esemény szervezője előre megadhatja a Zoom meeting azonosítóját és előre generált jelszavát is.

Értesítések:

Itt az admin bármikor küldhet úgynevezett Push notification-t a felhasználók által regisztrált készülékre. Itt is nagy hangsúlyt fektettünk a könnyen kezelhetőségre, ezért a keresőmotor segítségével bármikor vissza lehet keresni egy régebbi értesítést, és újból elküldeni azt.

Ha érdekelnek más webapplikációk is tekintsd meg cikkünket a Király Fitness webapplikációról.

Néhány kép a webapplikációról: